Amikor 10 évad után lefújták a Stargate sorozatot, az elkötelezett rajongókat a készítők azzal nyugtatták meg, hogy a hiányt DVD-filmekkel fogják majd pótolni. Összesen legalább 3, de akár még több alkotást is ígértek, melyek közül az első a Stargate: The Ark of Truth címet viselte, és idén tavasszal jelent meg. Ez a film a sorozat történetének lezárásával szolgált, míg a most megjelent Stargate: Continuum egy új történettel állt elő (bár ez is erősen kapcsolódik a sorozathoz).
Az Ark of Truth tavaszi sikere után minden rajongó nagy várakozással nézett a Continuum elébe. A hírek nagy költségvetésről, sarkvidéki jelenetekről, és jég alól előtörő tengeralattjáróról szóltak, és az idővonallal babrálós történet is megmozgatta az emberek fantáziáját. A tovább mögött megtudhatjátok, sikerült-e a filmnek beváltania a hozzá fűzött reményeket!
Régi Stargate fanként én is izgalommal vártam a filmet. Ennek megfelelően előzeteseket, interjúkat, beszámolókat nézegettem, melyek telis-tele voltak annak ecsetelésével, hogy a készítők milyen messzire elmentek és milyen forrásokat bevetettek a film látványvilágának jobbá tétele érdekében: lefagyasztottak egy egész termet a jelenet kedvéért, beszerveztek vadászgépeket, sőt egy nukleáris tengeralattjárót is. Mi több, egyenesen a déli sarkra utaztak forgatni, ami nem kis szó. Mindez meglátszik a filmen is: a látvány nagyrészt szép, az effektek a helyükön vannak, a kamerabeállítások jók. Az alkotás ezen részével tehát pár szemcsés képen kívül nincs baj, sőt: dícséretet érdemel, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a Continuum közel sem a nagy Hollywoodi filmek kültségvetéséből készült. Azonban a látványvilágon túl a helyzet már sajnos nem ennyire pozitív.
Ahogy már a bevezetőben említettem, a film története nem kapcsolódik olyan szorosan a filmhez, mint anno az Ark of Truth. Nem szeretnék túlságosan spoilerezni, de annyit azért elárulhatok, hogy a történet Ba’al és az idővonal módosítása körül forog. Persze időgépes-történelemmegváltoztatós történetekkel találkoztunk már bőven, maga a sorozat is foglalkozott már vele, mégis Stargates környezetbe ültetve elfogadhatónak tűnt az ötlet. Azonban a megvalósítás már kevésbé olyan rózsás. Talán az írók kaptak túl kevés időt, vagy tényleg csak ennyi volt a sztoriban, de a filmben nem egy, nem kettő logikátlan eseménnyel, szükségtelen, beállított beszélgetéssel találkozunk. A film elején például hosszas beszélgetések során az alkotók mintha be akarták volna avatni a kívülállókat a korábban történtekbe (previously on Stargate feeling), pedig a Csillagkapu-univerzumba való belépési pontnak egyáltalán nem felel meg a film: sok benne az olyan kiszólás, melyet egy outsidernek esélye sincs megérteni. Így pedig a rajongók maradnak itt fölösleges párbeszédekkel, melyeken érződik, hogy csak helykitöltésül szolgálnak.
Mindemellett a történet sem akar igazán összeállni. Rendre ellentmondásokba, logikátlanságokba botlik az ember, melyek sokszor zavaróan egyértelműek. Talán egy kicsit több odafigyeléssel ezek elkerülhetők lettek volna.
Persze egy igazi rajongónak még ez sem szegheti kedvét, így én is izgatottan néztem a filmet, ám amikor vége lett a filmnek, valami elmaradt. Egyrészt nagyon hirtelen lett „elvágva” a befejezés, inkább hasonlított sorozatepizód, mint film befejezésére. Talán ezért is nem ütött akkorát a film vége: elmaradt az, amikor az ember a film hatása alatt nézi végig a stáblistát leesett állal. Persze kötelességtudóan végignéztem a stáblistát, hátha vár még rám valami meglepetés. Nem várt. Amikor bezártam a BS Playert csalódva kellett felállnom az asztaltól.
Ennek ellenére nem mondanám, hogy rossz a film. Vannak jó pillanatok, ha az ember eltekint a logikátlanságoktól, akkor igenis élvezhető a film, valamint a sorozatra való utalások megmosolyogtatják a rajongókat, akiknek a problémái ellenére is kötelező lesz a Continuum. Abban pedig már csak reménykedhetünk, hogy a készítők tanulnak a hibáikból, és legközelebb egy jobb, letisztultabb alkotást kapunk a kezünkbe. Ha másért nem, hát a hatalmas rajongói táborért mindenképp megéri a fáradságot.
